Angyal

Fáradt nyári estén egy angyal repült át életem egén,

ki anyám, arcát, mosolyát, viselte.

Reptében hátraforult,

rám  nézett,

megrázta csillagköpenyét

és már szárnyalt is tovább.

Fontos dolga van.   -Gondoltam.

Egy  halandóra hogyan  nincs   ideje egy örökkévalónak?!

*****************************************

Reggel  tiszta fejjel , könnyű szívvel  ébredtem.

Lelkemben egy új csillag ragyog.

Újra hallom anyám szíve dobbanását.

Istenképek

 

Istenképen nem ikonokat, vallásos témájú  művészi alkotásokat értünk. Valláslélektani fogalom,  a tudatunkban Istenről élő képet értjük alatta.

Ismereteleméleti tény, hogy a világ nem ismerehető meg önmagában, úgy ahogy létezik.    Egyes állatok látása, hallása, szaglása sokkal kifinomultabbb mint az emberé. A kutya hallja amit mi még vagy már nem hallunk,  a sas észreveszi  a szántóföldön a szürke pockot, akár 50-100 méter magasságból is.

A görög filozófusok, az anyagot oszthatatlan részecskékből állónak képzelték el, atmonak nevezve őket. Mára már  túlhaladott ismeretté vált.   Mégis tudatában vagunk, hogy a valóság megismerhető.  Nem esünk az agnoszticizmus és a szkepticizmus csapdájába, és nem hisszük azt,  hogy minden csak látszat.

Szent  Pál is megérzett valamit, a töredékességből: “Megismerésünk még csak töredékes. ” (1Kor 13. )

Az Újszövetség istenképe magasabban van, mint ég a földtől: Összehasonlításul nézzük meg Illés próféta látomását a királyok 1 könyvéből: “Az Úr erre azt mondta: „Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. 12A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. 13Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: „Mit csinálsz itt, Illés?” ( 1Kir 19,11). A szentírási könyv irója úgy vélte Isten nem volt jeleen a félelmetes természeti erőkben. 

Nézzük meg Péter és Jézus vizenjárásának a történetét Máté evangéliumából:   “A bárka már jó pár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. 25Éjszaka, a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük. 26Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. „Kísértet!” – mondták, s félelmükben kiabáltak:” (Mt 14, 22). Az Újszövetségben Isten jelen van a viharos természeti erőkben is. 

 

 

LEKÉSETT RANDEVÚ

A fagyos téli  hajnalokban nincs semmi rendkívüli. Minden nap, ugyanolyan: Sötét és hideg.  Hó, jég, eső, vagy a ritkaságnak számító gyér napsütés  módosítják komor hangulatomat, de lényegében nem változtatják meg. Ahogy  a kutyából nem lesz szalonna,  a semmiből nem lesz valami, egy  téli hajnalon sem tudok  lelkendezve kilépni lakásom komfortos melegéből.  Gondoltam egy január végi  reggelen, miközben reggeli tejeskávémat kortyoltam  a konyhaasztalnál, indulásra készen.

Félhomályban sejtelemes alakokat rajzol a fagy az út szélére az ellapátolt  hóból.  A hideg összerántja arcomon a bőrt, bakancsom alatt csikorogva törnek össze a jégkockák. Ha akarnék se  tudnék észrevétlenül elosonni az ablakok alatt. Sok lakásban már  égnek a villanyok, az  trehányul elhúzott sötétítőfüggönyökön át itt – ott egy egy árnyékot látok kirajzolódni. A kukkolás nem szokásom.  A természet ősi ösztöne fordítja a fény felé figyelmemet.  Az evolúciós elmélet hirdetői szerint, ez reflex védte és védi ma is,  az embert a  veszélytől.  Nem tartozom táborukba, de igazat adok nekik.

Mintha valaki megfogná kesztyűs kezemet. Riadtan kapom fel a fejem, és már látom is: Egy szőke, göndör hajú lány suhan el mellettem, szeme  forró szikrákat szó felém, nem szól, csak néz. Néz, de nem  innét, hanem egy  másik világból.  Szemét rám szegezi, miközben halad el mellettem. Nem tart lépést velem.  Piros prémgalléros kabátja szárnyként lobog rajta, keze éppen hogy hozzáér az enyémhez.  Lábam földbe gyökerezik,  légzésem eláll, megdermedek az élménytől.  Szemeim úgy  pásztázzák angyali testét,  miként az kém – műhold az épülő atomerőművet.

Merengésemből a légszomj ébreszt fel.  nem tudom mióta nem vettem levegőt. Ezt is az evolúcióra fogod ugye? – kacag bennem a  kisördög.  Megbabonázott.  Persze, hogy megbabonázott. Mindenkiben Őt látom.

Mennem kellene.  Már előttem jár vagy húsz méterre. Igyekszem utolérni. Megelégedéssel nyugtázom, hogy befordult balra a jelzőlámpás saroknál. Ő is a vasútállomás felé tart.

Már le is libbent a félig nyitva hagyott ajtón.  Látom amint odalép a jegykiadó ablakához. Odaértem én is. Az ajtó olajozottan nyílik, mégis nyikorog. A váróterem falai sárgás- barnák. Dohány és kipufogógáz.   Dízelmozdonyok járnak ezen a vonalon. emlékeimben felidézem gyerekkoromat, mikor hosszú perceken át néztem az üresjáratban dübörgő gépeket.   Az egyik hangja barátságos volt, a másiké ijesztő. Volt amelyik nevetségesen csikorgott.

Szöszi már megy is ki a peronra. Mindjárt megyek én is…. csak megveszem a jegyet.

De nem is ide indultam…  Mit keresek én itt?  Normális vagyok?  Valóban megbabonáztak?

-Jóreggelt kívánok.  – Mondom a jegypénztárosnak. Egy  menettérti jegyet szeretnék…  a végállomásig.  Együtt akarok utazni vele. ahova az a hölgy váltott. Bököm ki zavaromban.

A kiadó tágra nyílt szemekkel néz rám tanácstalanul.

Én oda nem tudok magának adni.  Az  a vonat már elment.

Elment? De csak megy másik  a közeljövőben nem? Akkor a végállomásig kérek egy menettértit.

Minden jegyünk a végállomásig érvényes. De menettérti jegy nincs. Visszafelé nem közlekednek vonatok.

Fiatalember! Az a vonat  már elment. Arra nem tud felszállni, már csak egy másikra. Induljon el, hátha találkozik vele, máshol, vagy….

Az időt nem lehet se megállítani, se visszafordítani. Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Nincs új a Nap alatt.

A FOLYTONOS VÁLTOZÁS MÖGÖTT CSAK SEJTÜK A LÉTÉT ANNAK  A VALÓSÁGNAK, AMI NEM VÁLTOZIK.

Mennybemenetel

<p>A  felkelő Nap még nem adta vissza a természetnek a színeit. Minden szürke volt , kivéve a kék különböző árnyalataival leöntött eget. Az esthajnalcsillag   utolsó mohikánként még hősiesen  őrködött  nyugati égbolton,  de a keleti horizont sötétvörös lángolásából  tudta,  percei meg vannak számlálva. </p>

Látta a tíz apostolt   A tíz apostol csendben  menetelni   Kána és a Tábor hegy közötti úton.   Néha beszélgetésükből is elcsípett néhány foszlányt,  a varjúfiókát harsány kiabálása miatt.

-Mi lesz, ha mégsem lesz ott?

– Mit beszélsz? Eddig mindig úgy volt ahogy megmondta.

– Tudom, csak még mindig nem fogom fel.

– Ne képzelődj!

Jézus feltámadásáról  folyt  a párbeszéd.  A tanítványok tábora  megosztottá vált. Akik  baráti kapcsolatban voltak valamelyik apostollal, hitték, a Jézus feltámadásról szóló  beszámolókat.  A személyes kapcsolat ereje pótolhatatlan volt hitbeli kérdésekben is és képes volt felülírni az egyetemes emberi tapasztalat erejét is. De akik csak hallomásból értesültek feltámadásáról,   azt hitték tréfát űznek velük.  Párat meg tudtak nyerni, de voltak akik hevesen tiltakoztak, sőt kikérték maguknak, hogy bolondnak nézik őket, hogy  ilyen képtelen mesével akarják őket megeteti.

 

Az apostolok az utolsó lépéseken is megtették. Szemben velük,  látszott a szent hegynek,  a Hermonnak  a  havas csúcsa, amelyet Mózes jelölt ki északi határként  népének, és Dán törzse telepedett le a lábainál.

Oldalra fordulva meglátták Őt is.  Csendben barátságos mosollyal  magához intette őket.

–   Gyertek közelebb. Egyetek és igyatok valamit.

Egy malomkő méretű követ láttak  a Feltámadott  mögött,  rajta kenyeret, halat, salátát, bort, kecskesajtot, olajbogyót,  a távolban pedig egy forrás  csörgedezett.

–  Uram, hogyan kerültél ide és ki segített neked?  mi magunkat is alig bírtuk felvonszolni.  És ez a forrás.  Amikor utoljára itt jártunk még nem  volt itt. Fakadt ki Péter.

– Simon! Gondolkodj egy kicsit…  fogyassz inkább. Nagy út áll még előttetek, szükségetek lesz az erőre.  Menjetek  tovább Jeruzsálembe.  Maradjatok a városban, amíg  az Vigasztaló el nem tölt bementeket.  Érezni fogjátok az erőt, akkor már bátrak lesztek, és érteni fogtok mindent.  Hirdessétek, feltámadásom hírét,  gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, bocsássatok meg bűnöket.  Adjatok át minden tanítást, amit tőlem hallottatok. Ne féljetek a főpapoktól és társulatuktól. Lelketek felett nincs hatalmuk.  Követni fogtok engem a  megdicsőülés útján.

– Úgy mondod ezt, mint egy végrendelkezést. Szólalt meg János.

– Igen, mert az is.  Többé nem láttok engem. De veletek maradok.  Ne féljetek.

János értetlenül nézett Jézusra. Szeme elfátyolosodott, Jézus hozzá lépett, átölte vállát és magához  barátian magához ölelte.

–  Az én küldetésem befejeződött. A tiéd még csak most kezdődik. Nem végleg válunk el, találkozni fogunk.

Jézus ismét tanítványaihoz fordult:  Nevetek fennmarad az idők végezetéig az enyémmel együtt.  De ne ezért fáradozzatok, és dolgozzatok, hanem Atyám dicsőségéért.

– Uram,  nem mehetsz  még. Tamás ! Megint nincs itt. Megint balhét  fog rendezni.

–  Tudom Péter.  A földi ügyek  intézése már a te feladatod.

– Ezért szólok neked Uram!

– Ne  ülj fordítva a lovon  Péter.  Neked kell megoldanod. Érted?

– Rendben Uram. Tedd amit tenned kell.

Egyre  erősödő  morajlás törte meg a csendet.  Akik a  hang  irányába fordultak, meglátták méltóságteljesen ereszkedni a négy arab telivér húzta aranyszeket, melyről a visszatükröződő Nap fénye  bevilágította az egész vidéket.  A bakon  egy angyal ült, szeme parázsból volt,  hosszú haja  tűzlángokból, ruhája  gyémánfehéren ragyogott,  vérvörös csipke szegélyezte.    A táltosok patái már földet értek,  és egyre lassabban poroszkálva megálltak Jézus mellett.

Eljött a búcsúzás órája. Jézus odalépett mindegyikükhöz külön külön, magához ölelte őket, és fejükre téve a kezét megáldotta mindegyiküket.

Elmegyek, amint mondtam.  Isten veletek. Shalom!

Jézus  odalépett hintóhoz, felült az angyal mellé.    Az apostolok akkor vették észre, a   hintó   csak messziről látszott úgy mintha aranyból lenne. Közönséges gerendákból volt    összetákolva,   durva szegekkel, itt – ott vérfolyásokkal , a kerekei pedig töviskoszorúk voltak.  Oldalán egy tábla, INRI felirattal.  Az égi szekér meglódult, és rövid nekifutás után felemelkedett az égbe és újra  uralta az eget a aranyszínű ragyogásával.

A tíz apostol csak állt  és szemével követte a szekér útját, ami egyre kisebbé és kisebbé vált,  de ragyogása nem  csillapodott.  Észre sem vették, hogy valaki ott liheg mellettük. Tamás volt az.

–  Megint lemaradtam. És dühösen markolta ruhája szegélyét.

NAPI ELMÉLKEDÉS

“Szíved minden bizalmát Istenbe vesd, saját értelmedre ne igen hagyatkozz.  

Minden utadon próbáld fölismerni, akkor egyenessé teszi ösvényedet.” (Péld 5,6)

**********************************************************************************************

Egyedül Isten ismer téged teljes valóságában és mélységében. Szeret, és az üdvösségedet akarja. Még akkor is, ha nem látod tisztán hová sodornak életeted eseményei, amikor  inkább  a saját akaratod szerint élnél, mint az Ő akarata szerint.  tanulj meg ISenben jobban bízni mint saját  magadban.  Mert ha te nem is érted mi történik veled, Isten  biztosan érti és ha megengedi, hogy megtörténjen, akkor  valami célja van vele.

„Nézzétek, aki nem Istennél keresett oltalmat, aki a gazdagság teljére hagyatkozott, azt, aki gonoszsága révén lett hatalmas!”
Én azonban, mint zöldellő olajfa, olyan vagyok Isten hajlékában, mindig reménykedem Isten irgalmában.
Áldani foglak mindörökké, mivel ezt művelted, és jóságos nevedet hirdetni fogom azok előtt, akik hűségesek hozzád. (Zsolt 52, 9-11)

 

Isten áldja elvtársnő!

Tisztelt Natasa elvtársnő!

Hosszabb szünet után ismét jelentkezem. remélem sikerült elmélkednie a korábban leírtakon, és tovább léphetünk egy fejezettel.

Nemrégen  olvastam egy ateista blogger honlapján:  Isten létezése számomra olyan mit a Télapó –  mese. Mindenki tud róla, de még senki sem látta, aki látta is, később kiderült, hogy csak utánzat.   Egy tökéletes,  természetfeletti létező eszméje túl mesés a számomra. Én az igazságban hiszek, nem Istenben.

Isten áldja elvtársnő! részletei…

Napi elmélkedés 2015. 09.10.

A lelki élet útján járó ember nemcsak Istennel  találkozik, hanem a Sátánnal is. Nem  Isten gyengesége, hanem éppen ereje miatt.  Szt. Márk evangéliuma írja :”A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy megkísértse a Sátán” (1,12)   Jézus sikeresen legyőzi a kísértéseket, és a történet ‘Happy End’ -el végződik: Angyalok jöttek és szolgáltak neki.

Aki elég bátor és szembe mer nézni a Kísértéssel, az előbb utóbb egy jobb  és szebb világot ismer meg, mint amiben azt megelőzően élt. Fontos a sorrend:  Első a Sátán, második az angyal.

Aki nem tapasztalja meg a bűn mélységét és gonoszságát, abban sohasem fog  felébredni a vágy egy igazabb és szebb világ után.

A létezés hálójában

pillangó
A káosz-elmélet népszerűsítői emlegetnek,  miszerint egy pillangó San Franciscóban megrebegteti a szárnyait, melynek következtében Japánon tornádó söpör végig. Ezt igaznak tartani enyhe túlzás, de mégis tudatában kell lennünk annak, hogy   vannak kiszámíthatatlan események az életünkben.

Életünk során találkozunk különböző emberekkel,  benyomásokkal, élményekkel, érzések ébrednek fel szívünk mélyén egyik pillanatról a másikra.  Hitünk szerint az élet eseményei mögött is jelen van Isten. Ő vezet minket, életünk eseményei által. Ezeken  keresztül megtapasztalni Őt egészen más élmény, mint  a fotelben kényelmesen ülve olvasnia  könyvtárszobában megírt dogmatikakönyvet. Előbbi sokkal elevenebb és intenzívebb  érzés,  másrészt elvezet bennünket ahhoz a felismeréshez,hogy nincs hiábavaló idő, értelmetlen fáradozás, nincs  halál. Az események mögött ott áll Isten, hogy megáldjon és találkozzon veled.

isten_kezeben

 

Tekints vissza életed  egy nehéz eseményére.  Hogyan látod most azt? gondolkodj el rajta,   hogyan változtatott meg téged Isten?