Fáradt nyári estén egy angyal repült át életem egén,
ki anyám, arcát, mosolyát, viselte.
Reptében hátraforult,
rám nézett,
megrázta csillagköpenyét
és már szárnyalt is tovább.
Fontos dolga van. -Gondoltam.
Egy halandóra hogyan nincs ideje egy örökkévalónak?!
*****************************************
Reggel tiszta fejjel , könnyű szívvel ébredtem.
Lelkemben egy új csillag ragyog.
Újra hallom anyám szíve dobbanását.
Istenképen nem ikonokat, vallásos témájú művészi alkotásokat értünk. Valláslélektani fogalom, a tudatunkban Istenről élő képet értjük alatta.
Ismereteleméleti tény, hogy a világ nem ismerehető meg önmagában, úgy ahogy létezik. Egyes állatok látása, hallása, szaglása sokkal kifinomultabbb mint az emberé. A kutya hallja amit mi még vagy már nem hallunk, a sas észreveszi a szántóföldön a szürke pockot, akár 50-100 méter magasságból is.
A görög filozófusok, az anyagot oszthatatlan részecskékből állónak képzelték el, atmonak nevezve őket. Mára már túlhaladott ismeretté vált. Mégis tudatában vagunk, hogy a valóság megismerhető. Nem esünk az agnoszticizmus és a szkepticizmus csapdájába, és nem hisszük azt, hogy minden csak látszat.
Szent Pál is megérzett valamit, a töredékességből: “Megismerésünk még csak töredékes. ” (1Kor 13. )
Az Újszövetség istenképe magasabban van, mint ég a földtől: Összehasonlításul nézzük meg Illés próféta látomását a királyok 1 könyvéből: “Az Úr erre azt mondta: „Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. 12A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. 13Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: „Mit csinálsz itt, Illés?” ( 1Kir 19,11). A szentírási könyv irója úgy vélte Isten nem volt jeleen a félelmetes természeti erőkben.
Nézzük meg Péter és Jézus vizenjárásának a történetét Máté evangéliumából: “A bárka már jó pár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. 25Éjszaka, a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük. 26Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. „Kísértet!” – mondták, s félelmükben kiabáltak:” (Mt 14, 22). Az Újszövetségben Isten jelen van a viharos természeti erőkben is.
A fagyos téli hajnalokban nincs semmi rendkívüli. Minden nap, ugyanolyan: Sötét és hideg. Hó, jég, eső, vagy a ritkaságnak számító gyér napsütés módosítják komor hangulatomat, de lényegében nem változtatják meg. Ahogy a kutyából nem lesz szalonna, a semmiből nem lesz valami, egy téli hajnalon sem tudok lelkendezve kilépni lakásom komfortos melegéből. Gondoltam egy január végi reggelen, miközben reggeli tejeskávémat kortyoltam a konyhaasztalnál, indulásra készen.
Félhomályban sejtelemes alakokat rajzol a fagy az út szélére az ellapátolt hóból. A hideg összerántja arcomon a bőrt, bakancsom alatt csikorogva törnek össze a jégkockák. Ha akarnék se tudnék észrevétlenül elosonni az ablakok alatt. Sok lakásban már égnek a villanyok, az trehányul elhúzott sötétítőfüggönyökön át itt – ott egy egy árnyékot látok kirajzolódni. A kukkolás nem szokásom. A természet ősi ösztöne fordítja a fény felé figyelmemet. Az evolúciós elmélet hirdetői szerint, ez reflex védte és védi ma is, az embert a veszélytől. Nem tartozom táborukba, de igazat adok nekik.
Mintha valaki megfogná kesztyűs kezemet. Riadtan kapom fel a fejem, és már látom is: Egy szőke, göndör hajú lány suhan el mellettem, szeme forró szikrákat szó felém, nem szól, csak néz. Néz, de nem innét, hanem egy másik világból. Szemét rám szegezi, miközben halad el mellettem. Nem tart lépést velem. Piros prémgalléros kabátja szárnyként lobog rajta, keze éppen hogy hozzáér az enyémhez. Lábam földbe gyökerezik, légzésem eláll, megdermedek az élménytől. Szemeim úgy pásztázzák angyali testét, miként az kém – műhold az épülő atomerőművet.
Merengésemből a légszomj ébreszt fel. nem tudom mióta nem vettem levegőt. Ezt is az evolúcióra fogod ugye? – kacag bennem a kisördög. Megbabonázott. Persze, hogy megbabonázott. Mindenkiben Őt látom.
Mennem kellene. Már előttem jár vagy húsz méterre. Igyekszem utolérni. Megelégedéssel nyugtázom, hogy befordult balra a jelzőlámpás saroknál. Ő is a vasútállomás felé tart.
Már le is libbent a félig nyitva hagyott ajtón. Látom amint odalép a jegykiadó ablakához. Odaértem én is. Az ajtó olajozottan nyílik, mégis nyikorog. A váróterem falai sárgás- barnák. Dohány és kipufogógáz. Dízelmozdonyok járnak ezen a vonalon. emlékeimben felidézem gyerekkoromat, mikor hosszú perceken át néztem az üresjáratban dübörgő gépeket. Az egyik hangja barátságos volt, a másiké ijesztő. Volt amelyik nevetségesen csikorgott.
Szöszi már megy is ki a peronra. Mindjárt megyek én is…. csak megveszem a jegyet.
De nem is ide indultam… Mit keresek én itt? Normális vagyok? Valóban megbabonáztak?
-Jóreggelt kívánok. – Mondom a jegypénztárosnak. Egy menettérti jegyet szeretnék… a végállomásig. Együtt akarok utazni vele. ahova az a hölgy váltott. Bököm ki zavaromban.
A kiadó tágra nyílt szemekkel néz rám tanácstalanul.
Én oda nem tudok magának adni. Az a vonat már elment.
Elment? De csak megy másik a közeljövőben nem? Akkor a végállomásig kérek egy menettértit.
Minden jegyünk a végállomásig érvényes. De menettérti jegy nincs. Visszafelé nem közlekednek vonatok.
Fiatalember! Az a vonat már elment. Arra nem tud felszállni, már csak egy másikra. Induljon el, hátha találkozik vele, máshol, vagy….
Az időt nem lehet se megállítani, se visszafordítani. Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Nincs új a Nap alatt.
A FOLYTONOS VÁLTOZÁS MÖGÖTT CSAK SEJTÜK A LÉTÉT ANNAK A VALÓSÁGNAK, AMI NEM VÁLTOZIK.
<p>A felkelő Nap még nem adta vissza a természetnek a színeit. Minden szürke volt , kivéve a kék különböző árnyalataival leöntött eget. Az esthajnalcsillag utolsó mohikánként még hősiesen őrködött nyugati égbolton, de a keleti horizont sötétvörös lángolásából tudta, percei meg vannak számlálva. </p>
Látta a tíz apostolt A tíz apostol csendben menetelni Kána és a Tábor hegy közötti úton. Néha beszélgetésükből is elcsípett néhány foszlányt, a varjúfiókát harsány kiabálása miatt.
-Mi lesz, ha mégsem lesz ott?
– Mit beszélsz? Eddig mindig úgy volt ahogy megmondta.
– Tudom, csak még mindig nem fogom fel.
– Ne képzelődj!
Jézus feltámadásáról folyt a párbeszéd. A tanítványok tábora megosztottá vált. Akik baráti kapcsolatban voltak valamelyik apostollal, hitték, a Jézus feltámadásról szóló beszámolókat. A személyes kapcsolat ereje pótolhatatlan volt hitbeli kérdésekben is és képes volt felülírni az egyetemes emberi tapasztalat erejét is. De akik csak hallomásból értesültek feltámadásáról, azt hitték tréfát űznek velük. Párat meg tudtak nyerni, de voltak akik hevesen tiltakoztak, sőt kikérték maguknak, hogy bolondnak nézik őket, hogy ilyen képtelen mesével akarják őket megeteti.
Az apostolok az utolsó lépéseken is megtették. Szemben velük, látszott a szent hegynek, a Hermonnak a havas csúcsa, amelyet Mózes jelölt ki északi határként népének, és Dán törzse telepedett le a lábainál.
Oldalra fordulva meglátták Őt is. Csendben barátságos mosollyal magához intette őket.
– Gyertek közelebb. Egyetek és igyatok valamit.
Egy malomkő méretű követ láttak a Feltámadott mögött, rajta kenyeret, halat, salátát, bort, kecskesajtot, olajbogyót, a távolban pedig egy forrás csörgedezett.
– Uram, hogyan kerültél ide és ki segített neked? mi magunkat is alig bírtuk felvonszolni. És ez a forrás. Amikor utoljára itt jártunk még nem volt itt. Fakadt ki Péter.
– Simon! Gondolkodj egy kicsit… fogyassz inkább. Nagy út áll még előttetek, szükségetek lesz az erőre. Menjetek tovább Jeruzsálembe. Maradjatok a városban, amíg az Vigasztaló el nem tölt bementeket. Érezni fogjátok az erőt, akkor már bátrak lesztek, és érteni fogtok mindent. Hirdessétek, feltámadásom hírét, gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, bocsássatok meg bűnöket. Adjatok át minden tanítást, amit tőlem hallottatok. Ne féljetek a főpapoktól és társulatuktól. Lelketek felett nincs hatalmuk. Követni fogtok engem a megdicsőülés útján.
– Úgy mondod ezt, mint egy végrendelkezést. Szólalt meg János.
– Igen, mert az is. Többé nem láttok engem. De veletek maradok. Ne féljetek.
János értetlenül nézett Jézusra. Szeme elfátyolosodott, Jézus hozzá lépett, átölte vállát és magához barátian magához ölelte.
– Az én küldetésem befejeződött. A tiéd még csak most kezdődik. Nem végleg válunk el, találkozni fogunk.
Jézus ismét tanítványaihoz fordult: Nevetek fennmarad az idők végezetéig az enyémmel együtt. De ne ezért fáradozzatok, és dolgozzatok, hanem Atyám dicsőségéért.
– Uram, nem mehetsz még. Tamás ! Megint nincs itt. Megint balhét fog rendezni.
– Tudom Péter. A földi ügyek intézése már a te feladatod.
– Ezért szólok neked Uram!
– Ne ülj fordítva a lovon Péter. Neked kell megoldanod. Érted?
– Rendben Uram. Tedd amit tenned kell.
Egyre erősödő morajlás törte meg a csendet. Akik a hang irányába fordultak, meglátták méltóságteljesen ereszkedni a négy arab telivér húzta aranyszeket, melyről a visszatükröződő Nap fénye bevilágította az egész vidéket. A bakon egy angyal ült, szeme parázsból volt, hosszú haja tűzlángokból, ruhája gyémánfehéren ragyogott, vérvörös csipke szegélyezte. A táltosok patái már földet értek, és egyre lassabban poroszkálva megálltak Jézus mellett.
Eljött a búcsúzás órája. Jézus odalépett mindegyikükhöz külön külön, magához ölelte őket, és fejükre téve a kezét megáldotta mindegyiküket.
Elmegyek, amint mondtam. Isten veletek. Shalom!
Jézus odalépett hintóhoz, felült az angyal mellé. Az apostolok akkor vették észre, a hintó csak messziről látszott úgy mintha aranyból lenne. Közönséges gerendákból volt összetákolva, durva szegekkel, itt – ott vérfolyásokkal , a kerekei pedig töviskoszorúk voltak. Oldalán egy tábla, INRI felirattal. Az égi szekér meglódult, és rövid nekifutás után felemelkedett az égbe és újra uralta az eget a aranyszínű ragyogásával.
A tíz apostol csak állt és szemével követte a szekér útját, ami egyre kisebbé és kisebbé vált, de ragyogása nem csillapodott. Észre sem vették, hogy valaki ott liheg mellettük. Tamás volt az.
– Megint lemaradtam. És dühösen markolta ruhája szegélyét.
“Szíved minden bizalmát Istenbe vesd, saját értelmedre ne igen hagyatkozz.
Minden utadon próbáld fölismerni, akkor egyenessé teszi ösvényedet.” (Péld 5,6)
**********************************************************************************************
Egyedül Isten ismer téged teljes valóságában és mélységében. Szeret, és az üdvösségedet akarja. Még akkor is, ha nem látod tisztán hová sodornak életeted eseményei, amikor inkább a saját akaratod szerint élnél, mint az Ő akarata szerint. tanulj meg ISenben jobban bízni mint saját magadban. Mert ha te nem is érted mi történik veled, Isten biztosan érti és ha megengedi, hogy megtörténjen, akkor valami célja van vele.
„Nézzétek, aki nem Istennél keresett oltalmat, aki a gazdagság teljére hagyatkozott, azt, aki gonoszsága révén lett hatalmas!”
Én azonban, mint zöldellő olajfa, olyan vagyok Isten hajlékában, mindig reménykedem Isten irgalmában.
Áldani foglak mindörökké, mivel ezt művelted, és jóságos nevedet hirdetni fogom azok előtt, akik hűségesek hozzád. (Zsolt 52, 9-11)
A nyári vakáció, pihenés után, sokan rossz szájízzel gondolunk az őszre. Legtöbben kötelességre, a szürke hétköznapokra asszociálunk. A szeptember név hallatára a fekete macskára asszociálunk, amit jobb lenne elkerülni nagy ívben.
Én mégis szeretem. Miért?
Tisztelt Natasa elvtársnő!
Hosszabb szünet után ismét jelentkezem. remélem sikerült elmélkednie a korábban leírtakon, és tovább léphetünk egy fejezettel.
Nemrégen olvastam egy ateista blogger honlapján: Isten létezése számomra olyan mit a Télapó – mese. Mindenki tud róla, de még senki sem látta, aki látta is, később kiderült, hogy csak utánzat. Egy tökéletes, természetfeletti létező eszméje túl mesés a számomra. Én az igazságban hiszek, nem Istenben.
A lelki élet útján járó ember nemcsak Istennel találkozik, hanem a Sátánnal is. Nem Isten gyengesége, hanem éppen ereje miatt. Szt. Márk evangéliuma írja :”A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy megkísértse a Sátán” (1,12) Jézus sikeresen legyőzi a kísértéseket, és a történet ‘Happy End’ -el végződik: Angyalok jöttek és szolgáltak neki.
Aki elég bátor és szembe mer nézni a Kísértéssel, az előbb utóbb egy jobb és szebb világot ismer meg, mint amiben azt megelőzően élt. Fontos a sorrend: Első a Sátán, második az angyal.
Aki nem tapasztalja meg a bűn mélységét és gonoszságát, abban sohasem fog felébredni a vágy egy igazabb és szebb világ után.
A káosz-elmélet népszerűsítői emlegetnek, miszerint egy pillangó San Franciscóban megrebegteti a szárnyait, melynek következtében Japánon tornádó söpör végig. Ezt igaznak tartani enyhe túlzás, de mégis tudatában kell lennünk annak, hogy vannak kiszámíthatatlan események az életünkben.
Életünk során találkozunk különböző emberekkel, benyomásokkal, élményekkel, érzések ébrednek fel szívünk mélyén egyik pillanatról a másikra. Hitünk szerint az élet eseményei mögött is jelen van Isten. Ő vezet minket, életünk eseményei által. Ezeken keresztül megtapasztalni Őt egészen más élmény, mint a fotelben kényelmesen ülve olvasnia könyvtárszobában megírt dogmatikakönyvet. Előbbi sokkal elevenebb és intenzívebb érzés, másrészt elvezet bennünket ahhoz a felismeréshez,hogy nincs hiábavaló idő, értelmetlen fáradozás, nincs halál. Az események mögött ott áll Isten, hogy megáldjon és találkozzon veled.
Tekints vissza életed egy nehéz eseményére. Hogyan látod most azt? gondolkodj el rajta, hogyan változtatott meg téged Isten?