A MAGÁNY

solitude

A kor embere nemcsak a csendtől, a magánytól is irtózik.   Valami kimondhatatlan sóvárgás van bennük egy másik ember iránt: talán szüleinkkel történt    első tudatos találkozásunk  emléke mozdul meg bennünk, amit még  csecsemőkorban éltünk át,  vagy első szerelmünkkel töltött boldog percek emléke éled újra bennünk. Az  Énekek Éneke  gyönyörű képekkel fejezi ki a vőlegény és a menyasszony egymás utáni vágyakozását.  Mégis elkerülhetetlen a magány.  Jézus negyven napot töltött a pusztában,   majd küldetése alatt is többször elvonult magányos helyekre.

Ha búzaszem nem hull a földbe  és el nem hal, nem hoz termést. (Vö. Jn 12,21).  Az egyedüllét, számomra is a belső növekedés, erősödés ideje.  A magány csendjében tudunk a legkönnyebben szembenézni   titkolt vágyainkkal, rejtett motivációinkkal.  A magánynak  jelentősége van akkor, amikor hamis én- képünket  kell helyre tenni, amikor nagy  horderejű döntést kell meghoznunk.

A magány, nem utolsósorban az Istennel való találkozás helye is. Ezek az alkalmak mindig izgalmasak, mert nem tudjuk előre, milyen lesz. Talán vigasztalás, meghitt, talán sötét, amelyben még inkább magányosnak érezzük magunkat.

Mégis a magány az az állapot, amelyben teljes egészében átélhetjük létezésünk teljességét.

Kérdések:

  1. Milyen az alapérzésed amikr egyedül vagy?

  2. Mit szoktál ilyenkor tenni?

  3. Volt már, hogy szándékosan menekültél az egyedüllét elől, valahová, valakihez?

Gyakorlat:

Amikor  egyedül vagy, dolgozol, sétálsz, sportolsz…  tudatosítsd magadban, hogy Isten ott van melletted. Mondd el neki azt amit érzel,  ami bosszant, vagy csak egyszerűen légy csendben, hátha Ő akar mondani neked valami fontosat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük