Mennybemenetel

<p>A  felkelő Nap még nem adta vissza a természetnek a színeit. Minden szürke volt , kivéve a kék különböző árnyalataival leöntött eget. Az esthajnalcsillag   utolsó mohikánként még hősiesen  őrködött  nyugati égbolton,  de a keleti horizont sötétvörös lángolásából  tudta,  percei meg vannak számlálva. </p>

Látta a tíz apostolt   A tíz apostol csendben  menetelni   Kána és a Tábor hegy közötti úton.   Néha beszélgetésükből is elcsípett néhány foszlányt,  a varjúfiókát harsány kiabálása miatt.

-Mi lesz, ha mégsem lesz ott?

– Mit beszélsz? Eddig mindig úgy volt ahogy megmondta.

– Tudom, csak még mindig nem fogom fel.

– Ne képzelődj!

Jézus feltámadásáról  folyt  a párbeszéd.  A tanítványok tábora  megosztottá vált. Akik  baráti kapcsolatban voltak valamelyik apostollal, hitték, a Jézus feltámadásról szóló  beszámolókat.  A személyes kapcsolat ereje pótolhatatlan volt hitbeli kérdésekben is és képes volt felülírni az egyetemes emberi tapasztalat erejét is. De akik csak hallomásból értesültek feltámadásáról,   azt hitték tréfát űznek velük.  Párat meg tudtak nyerni, de voltak akik hevesen tiltakoztak, sőt kikérték maguknak, hogy bolondnak nézik őket, hogy  ilyen képtelen mesével akarják őket megeteti.

 

Az apostolok az utolsó lépéseken is megtették. Szemben velük,  látszott a szent hegynek,  a Hermonnak  a  havas csúcsa, amelyet Mózes jelölt ki északi határként  népének, és Dán törzse telepedett le a lábainál.

Oldalra fordulva meglátták Őt is.  Csendben barátságos mosollyal  magához intette őket.

–   Gyertek közelebb. Egyetek és igyatok valamit.

Egy malomkő méretű követ láttak  a Feltámadott  mögött,  rajta kenyeret, halat, salátát, bort, kecskesajtot, olajbogyót,  a távolban pedig egy forrás  csörgedezett.

–  Uram, hogyan kerültél ide és ki segített neked?  mi magunkat is alig bírtuk felvonszolni.  És ez a forrás.  Amikor utoljára itt jártunk még nem  volt itt. Fakadt ki Péter.

– Simon! Gondolkodj egy kicsit…  fogyassz inkább. Nagy út áll még előttetek, szükségetek lesz az erőre.  Menjetek  tovább Jeruzsálembe.  Maradjatok a városban, amíg  az Vigasztaló el nem tölt bementeket.  Érezni fogjátok az erőt, akkor már bátrak lesztek, és érteni fogtok mindent.  Hirdessétek, feltámadásom hírét,  gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, bocsássatok meg bűnöket.  Adjatok át minden tanítást, amit tőlem hallottatok. Ne féljetek a főpapoktól és társulatuktól. Lelketek felett nincs hatalmuk.  Követni fogtok engem a  megdicsőülés útján.

– Úgy mondod ezt, mint egy végrendelkezést. Szólalt meg János.

– Igen, mert az is.  Többé nem láttok engem. De veletek maradok.  Ne féljetek.

János értetlenül nézett Jézusra. Szeme elfátyolosodott, Jézus hozzá lépett, átölte vállát és magához  barátian magához ölelte.

–  Az én küldetésem befejeződött. A tiéd még csak most kezdődik. Nem végleg válunk el, találkozni fogunk.

Jézus ismét tanítványaihoz fordult:  Nevetek fennmarad az idők végezetéig az enyémmel együtt.  De ne ezért fáradozzatok, és dolgozzatok, hanem Atyám dicsőségéért.

– Uram,  nem mehetsz  még. Tamás ! Megint nincs itt. Megint balhét  fog rendezni.

–  Tudom Péter.  A földi ügyek  intézése már a te feladatod.

– Ezért szólok neked Uram!

– Ne  ülj fordítva a lovon  Péter.  Neked kell megoldanod. Érted?

– Rendben Uram. Tedd amit tenned kell.

Egyre  erősödő  morajlás törte meg a csendet.  Akik a  hang  irányába fordultak, meglátták méltóságteljesen ereszkedni a négy arab telivér húzta aranyszeket, melyről a visszatükröződő Nap fénye  bevilágította az egész vidéket.  A bakon  egy angyal ült, szeme parázsból volt,  hosszú haja  tűzlángokból, ruhája  gyémánfehéren ragyogott,  vérvörös csipke szegélyezte.    A táltosok patái már földet értek,  és egyre lassabban poroszkálva megálltak Jézus mellett.

Eljött a búcsúzás órája. Jézus odalépett mindegyikükhöz külön külön, magához ölelte őket, és fejükre téve a kezét megáldotta mindegyiküket.

Elmegyek, amint mondtam.  Isten veletek. Shalom!

Jézus  odalépett hintóhoz, felült az angyal mellé.    Az apostolok akkor vették észre, a   hintó   csak messziről látszott úgy mintha aranyból lenne. Közönséges gerendákból volt    összetákolva,   durva szegekkel, itt – ott vérfolyásokkal , a kerekei pedig töviskoszorúk voltak.  Oldalán egy tábla, INRI felirattal.  Az égi szekér meglódult, és rövid nekifutás után felemelkedett az égbe és újra  uralta az eget a aranyszínű ragyogásával.

A tíz apostol csak állt  és szemével követte a szekér útját, ami egyre kisebbé és kisebbé vált,  de ragyogása nem  csillapodott.  Észre sem vették, hogy valaki ott liheg mellettük. Tamás volt az.

–  Megint lemaradtam. És dühösen markolta ruhája szegélyét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük